Néhány pusztai ház udvarán még ma is lacikonyhának nevezik a boglyakemence alakú főzőhelyet. A XIX. század közepén már 26 lacikonyha működött a pesti oldalon. Zömük a Szénapiacon (a mai Kálvin tér) és a Duna-parton. Egyszerű tákolmányok voltak: nyolclábú gyékénysátor, elöl-hátul ponyva, középen négykerekű kordén óriási kétfülű fazekak, amiket vánkossal takartak le, hiszen az ételeket hazulról hozták. Az egyikben köleskása pöfögött, a másodikban tekintélyes gombócok, amikkel a labancot lehetett volna ágyúzni, a harmadikban a bableves rotyogott. Asztalként hordó szolgált, szenes serpenyő volt a tűzhely, mögötte termetes asszonyság állt óriási fakanállal. "A lacikonyha – írja Dunaparti élet című tárcájában Nagy Ignác lapszerkesztő – a két garasos ige megtestesülése. " A nagy bádogfazekak "szörnyen gőzölögnek, mint a túlhajtó politikusok, de ugyan mi van bennök? Részint fekete, részint fehér lé, az előbbit a könnyen hivők kávénak, imezt pedig tejnek nevezik, ámbár a fekete lé csak cikória, a fehér pedig vízzel s hamuzsírral föleresztett tej.
Videó folytatása Szeretnéd ott folytatni a videót, ahol a múltkor abbahagytad?